Jerome David Salinger: Zabhegyező

Folytassuk is egy olyan művel, ami egyértelműen megosztja az olvasóközönséget. Emlékszem, mikor fórumokon olvastam a Zabhegyezőről, el nem tudtam képzelni, milyen könyv lehet az, amit valaki imád, valaki meg egyértelműen olvashatatlannak titulál. Az én kezembe nemrég került, lássuk csak, hogy jutottam hozzá, és milyen élményt nyújtott a regény olvasása.

Hogy jutottam hozzá?
Nagyon egyszerű, éppen itt tartunk irodalomórán a tananyaggal. Illetve, tartottunk, jó 2 hónappal ezelőtt. A tanárnő felajánlotta, hogy valaki elolvashatja, és majd beszámol róla (beszámol, persze, azt már megpróbáltam két éve az Üvöltő szelekkel, és elárulom, senki nem volt kíváncsi rám, beleértve az épen órát tartó egyetemistát is). Kaptam is az alkalmon, hiszen kíváncsi voltam erre a könyvre, más meg úgysem jelentkezett. Meg is kaptam a tanárnőmtől ezt a kis zöld kötetet.

Rövid tartalom:
A főszereplő, a 16 éves Holden Caulfield egy tipikus lázadó kamasz, aki megszökik az éppen aktuális iskolájából, és három napig csavarog az utcán. Ezt a három napot meséli el a könyv. Holden New York utcáin csavarog, éjszakai bárokban, kocsmákban, és nem találja a helyét a világban. A regényben nagy szerepet kapnak a gondolatai, néha a múltba is visszatekint. Mintha az összes ember az ellensége lenne, egyetlen ember, akit szeret, a kishúga. Végül hazatér, és ahogy egy rövid félmondatból megtudjuk a regény utolsó lapján, Holden egy elmegyógyintézet lakójaként meséli el a történetét.

Vélemény:
Eleve úgy álltam a könyvhöz, hogy ebben lesz valami, vagy valami nagyon rossz, vagy nagyon jó. Elárulom már az elején, ahhoz képest nem "durrant" olyan nagyot. Az első szembetűnő és meglehetősen idegesítő dolog a könyv nyelvezte, mely végigkíséri az egész művet. Annyi szleng, zsargon, tipikus kamaszos kifejezés van benne, hogy néha már a falat lekapartam tőle. Igaz, az író hűen akarta visszaadni a kamaszok gondolkodását és viselkedését, de ez nálam már sok volt. Persze megszoktam a végére, de akkor is. Kicsit kételkedtem is benne, hogy 50-es évek, most komolyan? Az elején inkább csak magára a "nyers" történetre koncentráltam,hogy élnek az 50-es évek elején Amerikában egy kollégiumban a diákok. Aztán leesett, hát persze..AMERIKA. Nagyszüleim elbeszélése alapján nem egészen így néztek ki azok az idők, de persze Amerikában minden teljesen más volt. Igazából szívesen éltem volna ott és akkor, csak nem úgy, mint ez a drága Holden. Idegesített a flegmasága, ez az utálok mindenkit tipikus kamasz szemlélete, amely teljesen megállná a helyét a mai világban is (sajnos). Nem értettem, mire ez a lázadás, hogy már kitudja hányadik iskolát hagyja ott, miközben nem hülye, hisz például imád olvasni. Egyszerűen csak idegesített. Persze olvastam tovább, és próbáltam rájönni, mi is a nagy titka a könyvnek...mikor is megláttam egy könyvkatalógusban a tartalmát, és a végén a mondatot "Holden egy elmegyógyintézet lakójaként meséli el a történetét", és ekkor bevillant, hogy MICSODA? Nem értettem az egészet, visszalpoztam az első oldalra, ahol igen, említ egy bizonyos "diliházat", de a szövegkörnyezet alapján én azt hittem, ez egy gúnyos kifejezés az iskolára, vagy az otthonára. Hát alaposan lesokkolt ez a dolog. Igen, miután bejárta New York összes bárját és hotelét, elköltött egy csomó pénzt, mégis otthon köt ki, főleg a húga által. A könyv végén említi, hogy gyógyulófélben van a "diliházban". És ekkor értettem meg igazán, mi is ennek igazán az értelme. Hisz eza  fiú beteg. Depresszió, életuntság, melankólia, nevezzük, aminek akarjuk.  Salinger célja nem az volt, hogy bemutasson egy idegesítő kamaszt, hanem hogy ezáltal a depressziós kamaszt mutassa be. Hogy mi is ennek a lázadásnak a lényege. Nem a világgal van a baj, hanem azzal, hogy ő nem tud beilleszkedni. Nem fogadja el, hogy a világ nem olyan, amilyennek ő szeretné, nem fogadja el a sok rosszat, ami körülvesz minket. Ez a szegény fiú (igen, ekkor már sajnáltam!) bemutatja az ember elkeseredett harcát a világban rejlő rossz ellen. Számomra azt üzente a könyv, hogy ne lássam sötéten a világot. Igaz, hogy nem minden szép és jó, de be kell tudni illeszkedni a társadalomba, és az élet napos oldalát nézni a "sötét" helyett. A Holden által bemutatott embertípus örök része a társadalomnak, nemcsak akkor, de előtte és utána is, mind a mai napig.

Összegzés:
Nagyon örülök, hogy végül elolvastam, és sajnálom, hogy csak a végén értettem meg az igazi üzenetét. A végén annyira azonosultam a regény fő problémájával, hogy reméltem, Holden végül megtalálja önmagát és boldog élete lesz. Sok mai ember magára ismerhet a történetben, és ebből meríthetne. Számomra sokat levona  könyv élvezhetőségéből a nyelvezete és a törénet néholi durvasága. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik szerint rossz olvasmány, de a legkedvencebb könyvem sem lesz. Nem igazán kedvelem a modern irodalmat, viszont itt a példa rá, hogy vannak kivételek.

Kinek ajánlom?   
Inkább a lelki beállítottságú embereknek, akik szeretnek gondolkodni egy könyv felett, tanulságot levonni. Nem könnyű olvasmány, még ha "tinisztorinak" is tűhet eleinte.

Értékelés:
10/7 

LL