Ezt a könyvet elég hosszú ideje olvastam, mondhatni "nehéz szülés volt", de ez egyáltalán nem jelent rosszat. Nem egy egyszerű olvasmányról van szó, de annyit már az elején elmondhatok, hogy megéri az időt.
Előzmények:
Még február környékén került hozzám ez a könyv, mikor csináltam az órarendemet a nyári szemeszterre, és felfedeztem egy 20. századi világirodalom órát, amire bejelentkeztem. Nézegettem a kötelező olvasmányok listáját, és ott volt Márquez neve. Gondoltam, ez BIZTOS azt jelenti, hogy a Száz év magányt fogjuk olvasni, és én szégyenszemre még nem olvastam, így gondoltam, elkezdhetem még iskola előtt. Aztán végül kiderült, hogy nem is erről a regényről lenne szó, és legvégül kiíratkoztam az óráról mert nem passzolt az időpont, de úgy voltam vele, ha már kölcsönkértem a könyvet, elolvasom. Csakhogy valamiért elhúzódott ez az olvasás, mert márciusban TDK munkát írtam, meg más könyvet olvastam, így valahogy áprilisban kezdtem bele. Csakhogy mellette megintcsak egy dolgozatkoz olvastam más könyveket és a végén 100-akárhány oldal után félretettem, hogy majd vizsgák után befejezem. Vizsgák után folytattam is, de mellette megintcsak olvastam a Trónok harcát (nehéz velem! :D), így az sem ment olyan gyorsan. De most már pár napja befejeztem, és végre elmondhatom róla a véleményemet.
Tartalom:
Szerintem mindenki hallott már erről a regényről, és nagyjából tudja, miről szól, de azért egy rövid tartalmat bemásolok.
"Macondo, egy képzeletbeli, szinte meseszerű városka az őserdők mélyén - ez a Száz év magány színhelye, ahol a Buendiák évszázados történetét figyelemmel kísérhetjük. Az "ősszülők" és hat generáció küzdelme az emberi létért, harca a magány és a sivár, céltalan élet ellen - ez a regény cselekménye. Meseszerű, szinte mondába illő elemek sora népesíti be a család életét, a hagyományok születésének és megszűnésének lehet tanúja az olvasó.
A városka felvirágzik, majd elpusztul, de a Buendiák sorsa lényegében változatlan, gazdagon vagy a nyomorral küzdve egyaránt a társtalanság, az egyhangúság ellen lázadnak, melyből a család minden tagja csak egy kivezető utat talál, a szerelem, a szenvedély megváltó lehetőségét. Az Aurelianok és José Arcadiók generációját mindig az asszonyok irányítják, ők teszik az életet emberivé és céltudatossá. Különösen maradandó emléke marad az olvasónak az "ősanya", Ursula alakja, aki egy évszázadon át igyekszik fenntartani a család békéjét és rendjét, aki magatehetetlenül és vakon is neveli a Buendiák különféle fogantatású utódait. Az eposzként hömpölygő mesében kipusztulnak ugyan a Buendiák, kihal a család, de megtalálja az utolsó Aureliano az emberi életet, az értelmes, tudatos élet elemeit, amelyben "az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély a világon." (forrás)
Szerintem mindenki hallott már erről a regényről, és nagyjából tudja, miről szól, de azért egy rövid tartalmat bemásolok.
"Macondo, egy képzeletbeli, szinte meseszerű városka az őserdők mélyén - ez a Száz év magány színhelye, ahol a Buendiák évszázados történetét figyelemmel kísérhetjük. Az "ősszülők" és hat generáció küzdelme az emberi létért, harca a magány és a sivár, céltalan élet ellen - ez a regény cselekménye. Meseszerű, szinte mondába illő elemek sora népesíti be a család életét, a hagyományok születésének és megszűnésének lehet tanúja az olvasó.
A városka felvirágzik, majd elpusztul, de a Buendiák sorsa lényegében változatlan, gazdagon vagy a nyomorral küzdve egyaránt a társtalanság, az egyhangúság ellen lázadnak, melyből a család minden tagja csak egy kivezető utat talál, a szerelem, a szenvedély megváltó lehetőségét. Az Aurelianok és José Arcadiók generációját mindig az asszonyok irányítják, ők teszik az életet emberivé és céltudatossá. Különösen maradandó emléke marad az olvasónak az "ősanya", Ursula alakja, aki egy évszázadon át igyekszik fenntartani a család békéjét és rendjét, aki magatehetetlenül és vakon is neveli a Buendiák különféle fogantatású utódait. Az eposzként hömpölygő mesében kipusztulnak ugyan a Buendiák, kihal a család, de megtalálja az utolsó Aureliano az emberi életet, az értelmes, tudatos élet elemeit, amelyben "az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik meg még egy esély a világon." (forrás)
Vélemény:
Ez is az a könyv, melyről nem könnyű írni, és melyre bizonyos szinten meg kell érni. Örülök, hogy most olvastam, mert fiatalabb koromban nem biztos, hogy megértettem volna. Eleve ez a regény nagyon megosztja az embereket. Sokan állítják, hogy a legjobb könyv, és mindenkinek el kell olvasnia. Nem kevesen viszont hülyeségnek tartják, például anyum is állítja, ez a legrosszabb könyv amit olvasott (mondjuk ezt sem értem :D). Ennek oka nagyrészt a mágikus realizmus, mely műfajnak egyik gyöngyszeméről van szó. Szóval aki úgy áll hozzá, hogy most egy reális történetet fog olvasni, mely akár meg is történhetne, illetve csak a szószerinti cselekményt veszi a könyv fő mondanivalójának, az bizony csalódni fog. Bevallom, én sem vagyok oda nagyon az ilyen "mágikus" dolgokért, viszont itt ezt másképp kell értelmezni. Történnek természetfeletti dolgok, az olvasó tudja, hogy ez "mese", mégis annyira természetesnek veszi ezt az író, hogy engem egyáltalán nem zavart. Ez egy regény, fikció, senki sem mondja, hogy meg is történt. Azon kívül valami szerepe van ezeknek a dolgoknak is, nem hiába alkalmazta az író ezeket az eszközöket. Engem kifejezetten mulattatott ez a sok "hülyeség" (elnézést :D). A másik dolog maga a történet. Nekem megintcsak egészen tetszett, azzal együtt, hogy mindenkit ugyanúgy hívtak és könnyen össze lehetett keverni őket, továbbá, hogy az író összevissza ugrált az időben. Ez egy modern regény, nincs min csodálkozni. Maga a sztori nem egy nagy dolog, egy család életét meséli el jópár generáción keresztül, de ez furcsa módon csak valamiféle keret. Fontosabb a szereplők jelleme és főleg az, ahogy minden ismétli önmagát és lényegében a szereplők élete sivár és unalmas. Nem hiába a száz év magány, ez egy nagyon fontos eleme a regénynek (legalábbis engem ez nagyon megfogott), ez olyan valós probléma, mely nagyon sok embert érint ma is. ĺgy sokszor rendesen elment a kedvem, mikor olvastam. Nem egy szívderítő téma, annyi biztos.
Egy szó mint száz, nekem összességében tetszett a könyv. Nem mondom, hogy ez lett a kedvencem, ugyanakkor azt is túlzásnak tartom, hogy ez egy rossz könyv. Valahol a középúton van a véleményem, örülök, hogy elolvastam. Ajánlom annak, aki egy komolyabb, gondolkodást igénylő olvasmányra vágyik, és nem fogja zavarni a történet irreális volta :D
Egy szó mint száz, nekem összességében tetszett a könyv. Nem mondom, hogy ez lett a kedvencem, ugyanakkor azt is túlzásnak tartom, hogy ez egy rossz könyv. Valahol a középúton van a véleményem, örülök, hogy elolvastam. Ajánlom annak, aki egy komolyabb, gondolkodást igénylő olvasmányra vágyik, és nem fogja zavarni a történet irreális volta :D
10/8
