2012. december 31., hétfő

Jerome David Salinger: Zabhegyező

Folytassuk is egy olyan művel, ami egyértelműen megosztja az olvasóközönséget. Emlékszem, mikor fórumokon olvastam a Zabhegyezőről, el nem tudtam képzelni, milyen könyv lehet az, amit valaki imád, valaki meg egyértelműen olvashatatlannak titulál. Az én kezembe nemrég került, lássuk csak, hogy jutottam hozzá, és milyen élményt nyújtott a regény olvasása.




Hogy jutottam hozzá?
Nagyon egyszerű, éppen itt tartunk irodalomórán a tananyaggal. Illetve, tartottunk, jó 2 hónappal ezelőtt. A tanárnő felajánlotta, hogy valaki elolvashatja, és majd beszámol róla (beszámol, persze, azt már megpróbáltam két éve az Üvöltő szelekkel, és elárulom, senki nem volt kíváncsi rám, beleértve az épen órát tartó egyetemistát is). Kaptam is az alkalmon, hiszen kíváncsi voltam erre a könyvre, más meg úgysem jelentkezett. Meg is kaptam a tanárnőmtől ezt a kis zöld kötetet.

Rövid tartalom:
A főszereplő, a 16 éves Holden Caulfield egy tipikus lázadó kamasz, aki megszökik az éppen aktuális iskolájából, és három napig csavarog az utcán. Ezt a három napot meséli el a könyv. Holden New York utcáin csavarog, éjszakai bárokban, kocsmákban, és nem találja a helyét a világban. A regényben nagy szerepet kapnak a gondolatai, néha a múltba is visszatekint. Mintha az összes ember az ellensége lenne, egyetlen ember, akit szeret, a kishúga. Végül hazatér, és ahogy egy rövid félmondatból megtudjuk a regény utolsó lapján, Holden egy elmegyógyintézet lakójaként meséli el a történetét.

Vélemény:
Eleve úgy álltam a könyvhöz, hogy ebben lesz valami, vagy valami nagyon rossz, vagy nagyon jó. Elárulom már az elején, ahhoz képest nem "durrant" olyan nagyot. Az első szembetűnő és meglehetősen idegesítő dolog a könyv nyelvezte, mely végigkíséri az egész művet. Annyi szleng, zsargon, tipikus kamaszos kifejezés van benne, hogy néha már a falat lekapartam tőle. Igaz, az író hűen akarta visszaadni a kamaszok gondolkodását és viselkedését, de ez nálam már sok volt. Persze megszoktam a végére, de akkor is. Kicsit kételkedtem is benne, hogy 50-es évek, most komolyan? Az elején inkább csak magára a "nyers" történetre koncentráltam,hogy élnek az 50-es évek elején Amerikában egy kollégiumban a diákok. Aztán leesett, hát persze..AMERIKA. Nagyszüleim elbeszélése alapján nem egészen így néztek ki azok az idők, de persze Amerikában minden teljesen más volt. Igazából szívesen éltem volna ott és akkor, csak nem úgy, mint ez a drága Holden. Idegesített a flegmasága, ez az utálok mindenkit tipikus kamasz szemlélete, amely teljesen megállná a helyét a mai világban is (sajnos). Nem értettem, mire ez a lázadás, hogy már kitudja hányadik iskolát hagyja ott, miközben nem hülye, hisz például imád olvasni. Egyszerűen csak idegesített. Persze olvastam tovább, és próbáltam rájönni, mi is a nagy titka a könyvnek...mikor is megláttam egy könyvkatalógusban a tartalmát, és a végén a mondatot "Holden egy elmegyógyintézet lakójaként meséli el a történetét", és ekkor bevillant, hogy MICSODA? Nem értettem az egészet, visszalpoztam az első oldalra, ahol igen, említ egy bizonyos "diliházat", de a szövegkörnyezet alapján én azt hittem, ez egy gúnyos kifejezés az iskolára, vagy az otthonára. Hát alaposan lesokkolt ez a dolog. Igen, miután bejárta New York összes bárját és hotelét, elköltött egy csomó pénzt, mégis otthon köt ki, főleg a húga által. A könyv végén említi, hogy gyógyulófélben van a "diliházban". És ekkor értettem meg igazán, mi is ennek igazán az értelme. Hisz eza  fiú beteg. Depresszió, életuntság, melankólia, nevezzük, aminek akarjuk.  Salinger célja nem az volt, hogy bemutasson egy idegesítő kamaszt, hanem hogy ezáltal a depressziós kamaszt mutassa be. Hogy mi is ennek a lázadásnak a lényege. Nem a világgal van a baj, hanem azzal, hogy ő nem tud beilleszkedni. Nem fogadja el, hogy a világ nem olyan, amilyennek ő szeretné, nem fogadja el a sok rosszat, ami körülvesz minket. Ez a szegény fiú (igen, ekkor már sajnáltam!) bemutatja az ember elkeseredett harcát a világban rejlő rossz ellen. Számomra azt üzente a könyv, hogy ne lássam sötéten a világot. Igaz, hogy nem minden szép és jó, de be kell tudni illeszkedni a társadalomba, és az élet napos oldalát nézni a "sötét" helyett. A Holden által bemutatott embertípus örök része a társadalomnak, nemcsak akkor, de előtte és utána is, mind a mai napig.

Összegzés:
Nagyon örülök, hogy végül elolvastam, és sajnálom, hogy csak a végén értettem meg az igazi üzenetét. A végén annyira azonosultam a regény fő problémájával, hogy reméltem, Holden végül megtalálja önmagát és boldog élete lesz. Sok mai ember magára ismerhet a történetben, és ebből meríthetne. Számomra sokat levona  könyv élvezhetőségéből a nyelvezete és a törénet néholi durvasága. Nem tudok egyetérteni azokkal, akik szerint rossz olvasmány, de a legkedvencebb könyvem sem lesz. Nem igazán kedvelem a modern irodalmat, viszont itt a példa rá, hogy vannak kivételek.


Kinek ajánlom?   
Inkább a lelki beállítottságú embereknek, akik szeretnek gondolkodni egy könyv felett, tanulságot levonni. Nem könnyű olvasmány, még ha "tinisztorinak" is tűhet eleinte.

Értékelés:
10/7 

LL

2012. december 29., szombat

Fábián Janka: Emma trilógia

Az utóbbi időben gyakran megesik az, hogy egy-egy író művei annyira megtetszenek, hogy szinte mániákusan olvasom minden alkotását. A nyári-őszi Jane Austen mániám után most Fábián Janka mániában "szenvedek". Elsőként az Angyalos ház c. regénye került a kezembe, most azonban a híres Emma trilógiáról szeretnék írni, melyet most frissen olvastam az elmúlt hetekben.
A trilógia részei: Emma szerelme, Emma fiai, Emma lánya. Együtt szeretnék írni róluk, hiszen a három könyv együtt ad egy szép, nagy, kerek történetet.

    
Hogy jutottam hozzá?
Anyum kolleganője által, ő adta kölcsön az Angyalos házat is, majd később a trilógiát. Ezek tehát még nem a saját könyveim, de végre megkaptam az első saját Fábián Janka művemet, majd arról is lesz szó.


Műfaj:
Történelmi romantikus regény, ahogy a könyvek borítoján is fel van tüntetve: békebeli romantikus családregény (1.), XX. századi romantikus családregény (2-3.). A romantikus vonal inkább az első kötetre jellemző.


Rövid tartalom:
A regénysorozat a 19. század második felétől egészen a 20. század végéig meséli el a Kóthay család történetét generációkon keresztül. Vallay Emmával először 14 éves korában "találkozunk", majd a visszaemlékezésekből és elbeszélésekből eljutunk egészen az 1870-80-as évekbe is. Emma 14 éves korára elveszíti anyját és apját is, így kerül apja régi szerelméhez, Kóthay Évához, aki a kitalált kisvárosban, Balatonkörtvélyesen él. Az első rész elmeséli Emma beilleszkedését a városba, és persze azt, hogy hosszú hánykolódások után hogy találja meg a szerelmet. A regény végén az első világháborúba is betekintést nyerünk. A második rész 1922-ben kezdődik, Emma addigra már 4 gyermekes családanya. Emma három fia teljesen különböző egyéniségek, a komoly, későbbi orvos Tamás, a "szépfiú" sportoló Péter és a magánakvaló művészlélek Öcsi. Mindhármuk sorsát követhetjük végig a két háború közti viszonylag nyugodt időszakban, majd a II. Világháború zavaros idejében. A regény 1945-ben zárul, kis kitekintést kaphatunk még az 1948-as évre is. A harmadik rész az 50-es évek elején kezdődik, Emma egyetlen lánya, Éva sorsát meséli. A kommunista diktatúra bevezetése nem sok jót hoz a magyar népnek, így Kóthayéknak sem, így az 56-os forradalom leverése után Emma a lányával és unokájával Amerikába emigrál. Az ottani életüket írja le a regény, párhuzamosan az itthon maradt Tamás és családjának történetével, így a "vasfüggöny" mindkét oldalára bepillanthatunk. Emma a lányával és unokájával 1989-ben térhet csak haza, ezt követően Emma meghal, ami okot ad arra, hogy a világon szétszóródott család újra összejöjjön a Balaton-parti kisvárosban. A befejezésben az 1999-es év utolsó óráiba is betekintést nyerhetünk, mely ismerteti velünk a család magyarországi életét.

Vélemény:
A trilógiát egyértelműen két részre lehet osztani, az első részre és a második-harmadik részre. Az Emma szerelme egyértelműen inkább romantikus, mint történelmi regény. Azokban az idükben még nem volt háború, még ha csak névleg is, de "boldog békeévek" voltak. A regény olvasása közben úgy, mint az angyalos háznál is azt éreztem, hogy de jó lehetett azokban az időkben élni. A századforduló világa valahogy olyan idillinek, szépnek tűnt a hosszú ruhás, előkelő kisasszonyokkal, a lovagias fiatalemberekkel. Persze kiszámítható volt, hogy a végén úgyis egymásra talál Emma és Gábor, hiszen ez a lényege egy romantikus regénynek. Nekem kicsit túl gyors volt a "tempó", Emma egyik percben még gyűlöli Gábort, a másik percben már szerelmes belé. Ugyanúgy kicsit túl gyorsan hunytak szemet a múlt felett, szerintem nem annyira figyelmen kívüli dolog, hogy Gábornak Emma anyjával volt viszonya, sőt, belé is szerelmes volt. Szerelmük azért is idealizált, mert a hús-vér emberek biztos nem felejtették volna ezt el ilyen könnyen, és éltek volna míg meg nem halnak boldogan. Persze ettől regény egy regény, hogy lehetetlen dolgok történnek benne. Ebben a részben a történelem csak itt-ott jelenik meg, a maga romantikus formájában, nagy örömömre még Sissi is megejelnt egy fél oldalacska erejéig.
A második és a harmadik részben inkább a történelem dominál. Néha úgy is éreztem, mintha más könyvet olvasnék, egy történelmi drámát, nem egy romantikus regényt. Mire a háború elér Magyarországra, valahogy a család minden tagja kiveszi belőle a részét, így követhetjük az eseményeket mi is. Ki kell jelentenem, a könyvek olvasása felér egy rendhagyó történelemórával. A 20. század minden jelentős eseménye megjelenik benne, és sokkal élvezetesebb így "tanulni", mint tankönyvekből. Kicsit valótlan ugyan, hogy ebben a családban mindenki híres, okos vagy ügyes, és általában szép is. Aki szép, az jó, aki nagyon szép, az meg rossz - gondoljunk csak Erzsire, Péterre, akár Laurára. Azt gondolom, az írónő maga is tudja, hogy ezek nem valós emberek, csak a 20. század embertípusait akarta bemutatni, és az pedig kiválóan sikerült (még ha nem is egy családon belül volt megtalálható minden típus :D). Péter karakterével szemben vannak kifogásaim. Ha már elejétől fogva gonosz nácinak van feltüntetve, akkor ne mentegessük a végén azzal, hogy jóságos módon menti a zsidókat és feladja magát - ez az a túlságos idealizálás.
A harmadik rész mutatja be kitűnően, milyen volt az élet a kommunista diktatúra idején, és ilyenkor örülök, hogy nem ilyenkor születtem. Persze amikor nyugaton, Párizsban és Amerikában "járunk", éppen az ellenkezőjét érezzük, ekkora különbésg volt két világ között. Éva karakterével valahogy sosem tudtam azonosulni, nem kifejezetten unszimpatikus, de olyan semmilyen. A boldogság is elkerüli általában, mindhárom házassága elég "langyos" volt. A Kennedy családdal való rokonságot én is túlzásnak éreztem, de addigra már megtanultam, hogy nem kell mindent "szó szerint" venni. Kicsit zavart a karakterek ismétlődése is. A Tamás és Pé
ter közti ellentét visszaköszönaz András-Balázs, majd a Laura-Emily, és még az Ádám-Ákos testvérpárnál is - mindig van egy szelíd, komoly és egy szép/jóképű, lázadó testvér. Erzsi karaktere néha már a sírba vitt (gondolom ez volt a küldetése), amikor minding felbukkant, és csak rosszat csinált.


Kinek ajánlom?
Nemcsak történelemszeretőknek, de másoknak is, akik szeretnének "játékosan", szórakozva tanulni egy kicsit a 20. századról, amely kitűnően ábrázolja a kort.  Még anyum és nagymamám is olvassák a regényeket, pedig egyikük sem történelemrajongó.

Összegzés:
Ha "túltesszük" magunkat a szereplők valótlanságán, és elfogadjuk, hogy az írónő a kor embereitípusait egy családba "tömörítette be", akkor tudjuk igazán levonni a tanulságot, és megérteni, élvezni a regényeket. Még egy jó pont: Ahhoz képest, hogy ezek az írónő első regényei, nyelvileg szerintem sokkal kidolgozottabbak mint az Angyalos ház. Tudom, kritizáltam eleget, de én már csak ilyen vagyok, ezek ellenére nagyon szerettem olvasni a könyveket, és bátran ajánlom bárkinek, akit érdekelnek a hasonló témák.

Értékelés:
10/8,5


LL